IATF 16949:2016 – SI 1 & kapcsolódó tipikus auditeltérés

Pár hete közzétettük az októberben kiadott IATF 16949:2016 autóipari szabványhoz kiadott 3 új hivatalos értelmezés (SI 16-18) magyar fordítását. Többen jelezték, hogy szívesen vennék a korábbi hivatalos értelmezések magyar fordítását is, ezért közkívánatra most új sorozatba kezdünk.

Az SI-k magyar fordítása mellett időt fogunk szakítani tanúsító auditorok visszajelzéseire is a követelményekkel kapcsolatban. Ezek nem feltétlen az adott SI-hez szorosan kapcsolódó eltérések lesznek, de legalább az adott IATF 16949 szakaszhoz.

Lássunk is neki!

Először is tisztázzuk mi azaz SI – Sanctioned Interpretations vagyis hivatalos értelmezés: A hivatalos értelmezés megváltoztatja egy szabály, vagy követelmény értelmezését, és ez lesz az eltérés megítélésének alapja. Vagyis ezek olyan javítások a szabványban, amik miatt nem adnak még ki új kiadást, de az új szöveg az érvényes. Én ezt úgy szoktam megoldani, hogy a szabványom nyomtatott munkapéldányában egyszerűen az új szöveget a régi fölé ragasztom. (Kis nosztalgiával ilyenkor óvodás-kisiskolás éveim kreatív foglalkozásaira gondolok, csak ott rajzoltunk is, nem csak ragasztgattunk :))

Az SI 1 a vevői követelmény fogalmának módosításáról szól.  (lásd a poszthoz csatolt képet.) Ehhez lazán kapcsolódva beszéljünk egy szokásos eltérésről, amit még mindig sokszor felvesznek felülvizsgálati és tanúsító auditokon.

Rendszeres eltérés/hiba: Az adott osztály munkatársa nem tudja megmondani, hogy milyen vevői követelmények vonatkoznak az ő munkájára és hol tudja elérni az aktuális vevői követelményeket. Ezt sajnos tovább fokozzák azzal, hogy maga a követelmény nem épül be a szervezet minőségirányítási rendszerébe, például: rekvalifikáció szükségessége, vagy a feljegyzések előírt megőrzési ideje nem veszi figyelembe a vevő követelményeit. A műszaki követelmények ismeretének hiánya a ritkább, inkább az általános vevői és vevőspecifikus követelmények ismerete az, ami nem igazolható.

Ennek a hibának a tipikus kiváltó okai között szerepelnek:

  • nincs felelős / folyamat a vevői követelmények beszerzéséhez, felülvizsgálatához
  • nincs egységes, minden munkatárs számára elérhető nyilvántartás a vevői és egyéb külső követelményekről
  • nem kap minden érintett oktatást az alkalmazandó vevői követelményekről és azok hozzáférhetőségéről (pl. csak a mérnökök kapnak oktatást, a logisztika és a termelés emberei nem)
  • a projektmenedzsmentnek és a gyárthatósági vizsgálatnak nem része, hogy felülvizsgálják az összes releváns vevői követelményt

Lehetséges megoldásként szóba jöhet, hogy a szervezet kinevez egy felelőst és bevezeti a folyamatot, amiben rendszeresen felülvizsgálják a vevői követelményeket.

Ennek részeként pl. lehet adatbázist készíteni, rendszeres időközönként ellenőrizni a vevői portálokat, megnézni, hogy megfelelnek-e az adott követelménynek, sőt akár erre fókuszáló belső auditokat is lehet végezni. Emellett szükség van arra, hogy minden érintett munkatárs rendszeres időközönként kapjon oktatást a vevői követelményekről. Fontos, hogy a szervezet minden munkatársa tisztában legyen a saját munkához kapcsolódó vevői követelményekkel, a gyártósori kolléga és a gyárigazgató is.

Kerüljön bele a vevői követelmények felülvizsgálata a projektmenedzsment folyamatba is, már a gyárthatósági vizsgálat szakaszában! Akár a gyárthatósági vizsgálat

Hogyan juthatunk hozzá a megfelelő vevői követelményekhez?

Elsősorban az árajánlat kérés/adás szakaszában a vevő osztja meg a beszállítójával az adott projekthez kapcsolódó vevői követelményeket, hiszen ezekre szükség van a gyárthatósági vizsgálathoz és a valós tényeken alapuló árajánlatadáshoz.

Emellett a vevői szabványok követelmények elérhetőek a vevők saját webes felületén (vevői portálok) is. Mivel változások lehetnek, ezeket a szabványtárakat célszerű időről-időre meglátogatni és a számunkra releváns szabványra ránézni. És amennyiben a portál lehetőséget ad rá feliratkozni a változásértesítőre.

A vevőspecifikus követelményeket és a referencia útmutatókat az IATF Global Oversight weboldalon találjuk meg.

Emellett vannak erre specializálódott weboldalak is.

Kapcsolódó fogalmak

vevői követelmények (customer requirement):

A vevő által meghatározott összeskövetelmény (pl. műszaki, kereskedelmi, termékkel és gyártással kapcsolatos követelmények, általános feltételek, vevőspecifikus követelmények, stb.)

vevőspecifikus követelmények (CSR – customer specific requirements):

Az IATF 16949 szabványhoz adott bekezdéséhez kapcsolódó követelmények értelmezése vagy kiegészítése.