IATF16949:2016 autóipari minőségirányítási rendszer korszerűsítése érdekében folytattunk tevékenységet.
IATF16949:2016 autóipari minőségirányítási rendszer, valamint ISO9001:2015 szabványra való átállás, bevezetés történt a cégnél.
Jelenleg is tevékenységet végzünk az IATF 16949:2016 szabvány szerinti rendszer működtetésének monitorozása, felügyelete kapcsán
ISO9001:2015, ISO14001:2015, ISO27001:2013 szabványok szerinti tanúsításra való felkészítés történt a cégnél.
“Hatósági ellenőrzés és egy évek óta dédelgetett „Álom” valósult meg. Intézményünk régóta szerette volna az ISO rendszert, mint egy átfogó mindenre kiterjedő szakmai kontrollt.
A HQSC csapata mindenben a rendelkezésünkre állt, segítették munkánkat a felkészülésben.
Munkájukat köszönjük.”
Dr. Kisimre László
igazgató
ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer és az EN 9100 szabvány bevezetés, integrálás illetve tanúsításra történő felkészítés szolgáltatást folytattunk.
ISO 14001:2015,IATF 16949:2016 szabványok szerinti tanúsításra való felkészítés, valamint IATF utógondozás kerültünk kapcsolatba a HQSC csapatával. Három éve van munka kapcsolatunk velük. Együttműködésünk során egy jól felkészült és szakmailag magas szintű csapattal dolgozhattunk együtt. Maximális támogatást nyújtottak a munkákhoz, segítségük, támogatásunk sohasem korlátozódott kizárólag a szerződésben rögzítettekre.
Reméljük, hogy a közös munkánk a jövőben is folytatódni fog. Sok sikert kívánunk a HQSC jövőbeni tevékenységeihez.
Ragány Tibor
Ügyvezető igazgató
Interim Quality mérnöki, Vevői Minőségbiztosítással kapcsolatos mérnöki szolgáltatást illetve ISO 14001:2015 szabványok felülvizsgálatát, szabvány ismertetését és belső audit tevékenységet folytattunk.
IATF 16949:2016 szabvány szerinti tanúsításra való felkészítést, majd folyamatos felügyeletet, monitorozást és tanácsadást végzünk.
“Kapcsolattartás:
- alapvetően jó, az egyeztetések folyamatosak, nem elhúzódóak,
- a váratlan eseményeket rugalmasan vannak kezelve és minden esetben elfogadható volt a megoldásuk
- a kiküldött támogatószemélyekkel a kapcsolat kiváló.
Támogatói tevékenység:
- a teljesítések, szinte minden esetben az egyeztetett módon valósultak meg,
- a támogatószemélyek felkészültsége, mind elméleti, mind gyakorlati szinten magas szintet képvisel,
- a támogatói tevékenység a szerződésen túlmutató, kiváló, minden szinten.
Elszámolás:
Korrekt!”
Köblös István, Daejung Hungary Ltd.
IATF16949:2016 valamint környezetvédelmi irányítási rendszer fenntartását végezzük. Core Tools és IATF16949:2016 belső auditor képzés is történt, valamint a COS rendszer is bevezetésre került.
IATF 16949:2016 szabvány szerinti GAP elemzés, és ISO13485:2016 Orvostechnikai eszközök minőségirányítási rendszer bevezetése történt.
IATF16949:2016, ISO9001:2015, ISO14001:2015 szabványok szerinti tanúsításra való felkészítés történt.
IATF16949:2016 minőségirányítási rendszerre való átállás, integrálás, bevezetés, tanúsításra való felkészítés, illetve autóipari tükrök kamerás vizsgáló berendezésének kiépítése történt.
IATF16949:2016, ISO9001:2015, ISO14001:2015 szabványok szerinti tanúsításra való felkészítés, komplex minőségbiztosítással összfüggő szolgáltatás, COS rendszer bevezetés történt.
“Az IATF 16949 szabványra való átállásban nagy segítséget nyújtott a HQSC lelkes csapata. Folyamatos szakmai támogatást kaptunk a felkészülés alatt, de külön köszönet azért, hogy a rendszer fenntartása során felmerült kérdések tisztázásban is bármikor számíthatunk a HQSC csapatára.” – Székvölgyi-Dörmő Nóra, Head of Quality System
ISO14001:2015 szabvány szerinti tanúsításra való felkészítés
IATF 16949:2016 szabvány szerinti tanúsításra valófelkészítés
“JP – COS rendszer zökkenőmentes bevezetése. A stabil csapatnak és az emelt szintű szakmai háttértámogatásnak köszönhetően a hét bármely napján, bármely napszakban mindig választ kapunk a kérdéseinkre. A rendszer fejlesztései, javításai és a folyamatos monitoringozás rugalmasan van lekezelve az igények szerint.”
Megyesi Béla
Quality System Manager
ISO9001:2015 minőségbiztosítási rendszerre való átállás támogatása, majd az integrált irányítási rendszer kapcsán felkészítése az auditra.
ISO 27001:2013 Információbiztonsági belső auditor képzéseket tartottunk.
IATF 16949:2016 autóipari minőségirányítási, ISO 9001:2015 és az ISO 14001:2015 környezetirányítási rendszerek támogatásával összefüggő szolgáltatás illetve Workshop szolgáltatást folytattunk a cégnél.
IATF 16949:2016 autóipari minőségirányítási rendszer kiépítése, felkészítése a független harmadik fél általi tanúsításra, és irányítási rendszerek működésének utógondozása, fenntartása volt a feladatunk.
IATF 16949:2016, ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer és ISO 14001:2015 környezetirányítási szabvány szerinti tanúsításra készítettük fel a céget.
IATF 16949:2016 minőségirányítási rendszer kapcsán előauditot, GAP elemzést, VDA 6.3 folyamat auditot, valamint LEAN képzést tartottunk.
IATF 16949:2016 minőségirányítási rendszer kapcsán belső auditot, támogatást, valamint VDA 6.3 folyamat auditori képzést és FMEA tréninget tartottunk.
Komplex autóipari tréninget, szakértő általi rendszer felügyeletet, valamint FMEA moderátori tevékenységet láttunk el.
MSZ ISO 9001:2015 és MSZ ISO IEC 27001:2014 integrált irányitási rendszer tanúsításra való felkészítés

IATF 16949:2016 belső auditori képzés
IATF 16949:2016 autóipari minőségirányítási rendszer kiépítését, illetve IATF 16949:2016 szabvány szerinti rendszer felülvizsgálatát, belső auditálást folytattunk a cégnél.
IATF16949:2016 minőségirányítási rendszer tanúsításra való felkészítését, külső mérnöki támogatást nyújtottunk a cég számára
Kapcsolat
Bármilyen kérése, kérdése van, keressen nyugodtan bennünket az alábbi elérhetőségek bármelyikén, vagy üzenjen Nekünk! Amennyiben üzenetet küld, abban az esetben 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei valamelyikén.